Kelly Clarkson új albumra készül
|
A 24 éves amerikai énekesnő, Kelly Clarkson egy ásványvízreklám felvételeinek szüneteiben is készülő lemezének demóanyagát elemezgeti, ami előreláthatólag 2007-ben kerül a rajongók kezei közé.
A hónap végén turnéra is indul, így ez a nyár sem igazán a szórakozás jegyében fog eltelni Clarkson kisasszony számára, aki saját bevallása szerint minimum 80 évesnek érzi mostanában magát. Az elfoglalt művésznő négy éve él reflektorfényben, mikor is az American Idol első szériáját megnyerte. A műsor egyébként a Megasztár amerikai alternatívája.
Clarkson első lemeze, a Thankful dupla platina lett, majd a folytatás, az épp aktuális Breakaway már sokszoros platina, sőt, két Grammy-díjat is hozott az énekesnőnek. Harmadik albuma pedig jövő év elején kerül a boltokba. A félkész számok nagyrészt soul és rock’n’roll alapúak, kicsit Prince-esek, kicsit Janis Joplinosak, és persze nagyon Kelly Clarksonosak azok szerint, akik már belefülelhettek.
| |